Hévíz honlapját tanulmányozva minden porcikánk vágyott a melegvízre ringatózni, a tavirózsák közé, a gyönyörű tóra, óriásra nőtt fák árnyékába. A teljes kikapcsolódás képe vetült elénk, amelyet azonban csak részlegesen sikerült megvalósítanunk.Hévíz: madártávlatból

Az első "akadály" a beléptető rendszer. Az ember kap a csuklójára egy órát, ami egyébként nem mutatja az időt, de méri a bent töltött időt.... Három, négy és öt órára lehet belépőt vásárolni, diák kedvezmény már csak eleve a háromórásra van. Szépen felcsatoltuk óráinkat, s a beléptető masinán a megfelelő helyhez érintve már ki is tárult előttünk a menyország kapuja.

Itt újabb problémákkal kellett azonban szembenézni. Öltözőszekrények. Egy leolvasó megfelelő részére kell dugni a nemóra óránkat, ami kiírja, hányas a szekrényünk, és fél percünk van odaérni hozzá, mielőtt bezárul. Ez azért annyira nem egyértelmű, mint az itt olvasható. Először is több idős embernek fogalma nem volt, hogy a leolvasó mely részéhez kell tartania az órát. Nekünk ilyen problémánk hál' istennek nem akadt, viszont van itt más is...

Odatartottam az órámat ahhoz a géphez, adott egy szekrényt, ami szélső elhelyezkedésű volt. Oldalán volt egy másik leolvasó, melyen a számok arról tájékoztattak, hogy az én szekrényem is hozzátartozik. De ide hiába dugdossa az ember az óráját! Látszólag kinyitja a szekrényt (tehát még át is ver!!:)), de annak ajtaját meg sem lehet moccintani. Ez kifelé menet elég kínos volt, mert ha az ember kicsúszik az idejéból, akkor bonyolultabb kijutni, hiszen percenkénti túllépési díjat fizettetnek. Kétségbeesésemben, vagy kínomban végül eszembejutott visszamenni a távolabbi masinához, ahol a szekrényt kértem, és lőn csoda...

A tóparton újabb "meglepi" várja az embert. Közel s távol egyetlen, ismétlem: egyetlen bejáró a tóba. Sebaj, sorbanállás, a "szemközti sáv" kiengedése a vízből... Legalább árnyék van a parton! Az óriási fák legalább megvannak!

Az úszógumikat első alkalommal kölcsönöztük, amiért még a tó közepére kellett becsasztatni. Otthagy az ember négyszáz forintot, plussz ezret mint kauciót. Jó üzlet fekete gumibelsőkkel... De még ezt is hajlamosak vagyunk elfeledni, mert a víz, na, az JÓ! Mit jó, fenséges! Itt nincs sietség, itt nincs ricsaj, mindenki békése, lassú tempóban halad tova. Mintha csak relaxálni jöttünk volna. A szituáció még nyelvtanulásra is jó, hiszen csak mi bizonyítottan együtt úszkáltunk oroszokkal, olaszokkal, franciákkal, németekkel és britekkel is...

Tavirózsa: Édesanyám fotójaAnya válla szép lassan megérzi, hogy régóta egy úszógumiban lebeg. Jó lenne, ha le lehtne ülni a vízben, mégiscsak termálfürdőben vagyunk... De áhhh, ilyenre ne is gondoljunk. Régi, égkékre festett deszkákba tud belekapaszkodni az úszó ember, ha egyáltalán van gusztusa. Az öcsém kezéből első nap két szálkát kellett kiszedjek, azonfelül véletlenül hozzáértem a deszkát tartó oszlophoz, ami miatt egész este csiszatolhattam a fürdőruhám, hogy eltűntessem a nyomát.

Az öcsémmel végülis belejöttünk az úszkálásba, olyannyira, hogy elindultunk egy "körútra" a tavon. Mennyei volt, én mondom, az úszkálás. Tényleg hangulatos elhaladni tavirózsák mellett, ki lehet menni a partra is egy új állapotú, muskátlival körüldíszített napozóteraszra (ahol akad tusoló is, a mi kezdeti partszakaszunkon olyan egyáltalán, ismétlem: egyáltalán nem volt). A csütörtöki nap során teljesen harmóniába kerültem magamammal, s olyan egészségesnek, kicsattanónak éreztem magamat, hogy jöhetett a hévízi borfesztivál, egy kis borkóstolóval, kürtős kaláccsal, no és bordalversennyel.

Ha nyomasztó álmaimban esetleg visszatérne a hévízi tó, az csak az átjárók miatt lesz. A tóra épült komplexum lábai között ugyanis át lehet úszkálni, így lehet megtenni egy kört a tavon. Ezek az én érzésem szerint szűk helyek, az ember feje fölött mindenféle csövek kúsznak. Ha pedig a belső medencébe akarunk bejutni... Bekanyarodunk egy még szűkebb helyre, és ha sikerül egyáltalán megtalálnunk az ajtót, akkor nekiállhatunk befeszíteni, mert a félig vízbe merülő faajtót nehéz ám kinyitni... A tó túloldalán ugyan találunk egy modern bejárót, nyitott ajtóval, de úgy tűnik, ez az egyetlen. Még jó, hogy bentről, az épületből is megközelíthetők ezek a belső medencék. Ezek vize jóval melegebb, hogy mást ne mondjak: "még inkább termál". Ide képesek voltak modern, fémből készült kapaszkodókat tenni, és ha jól láttam le is lehet ülni. Fél percenként megszólal egy csengő, ekkor a nyíl irányában tovább kell haladni... feltehetőleg nincs elég hely, és nem akarták, hogy pár ember foglalja öt órán keresztül a helyeket...

Így tehát összességében nagyon jó élmény volt ott fürödni, vissza is mentünk, de azért ennyi pénzért sok volt két szálka.... De azért hálát mondunk a jó istennek, hogy a mentőcsónakos fiatalember nem csapott minket tarkón a lapátjával egyik nap a tömegben...

(Egy tipp: azon az ajtón kell kimenni, ahol "játszótér" felirat van. Az egy kellemes partszakasz, már abból a szempontból, hogy nincs nagy tömeg. Na ja, mindenki balra kanyarodik, amerre a vizet látja... A csónakos srác is inkább csak arra jár. Az a gyanús ötlet támadt a fejemben, hogy a tó egyes részeit elfelejtették, illetve még jobban elfelejtették, mikor a fejlesztésekre került a sor.)Bodza: avagy a parti sellő:)))

Az már csak hab volt a tortán, mikor második alkalommal a tömeg miatt a bejáratnál ácsorogtunk, és rámzárt a mozgóajtó. Kijutni is bonyolult, szánjunk rá öt percet... Ugyanis nem egyértelmű - ismét-, hogy az órát hova kell érinteni és aztán hova dobni, és hogyha nem sikerül, akkor honnan lehet visszaszerezni... Így többségében egy néni állt ott, és ő vette el mindenki óráját, aztán léptetett ki... De én harmadik alkalomra már nagyon profi voltam, és nem szorultam a nénire:D (Még jó, mert akkor épp nem is volt ott - valakinek segített az öltözőben elboldogulni a rendszerrel....:D)

Úgyhogy Hévizet inkább csak a profiknak ajánlom, bár az is igaz, hogy valahol el kell kezdeni........ :D