Egy nagyszülői meghívás nyomán augusztus elején Gergővel Románia felé vettük az irányt. A vonat szinte hajszál pontosan közlekedett, 10 óra alatt oda is értünk. A határon - sem a magyaron, sem a románon! - nem volt gond. Épp csak ránkpillantottak, aztán szevasz. Igaz, a román vasutas továbbra sem tud magyarul, mert amikor tanácstalanul néztünk rá, hogy az útlevelünket vagy a menetjegyünket kéri-e, türelmesen kivárta, hogy rájöjjünk: az útlevél már volt, és különben is vasutas ruhában van.

Marosvásárhelyen aztán döbbenet következett. Pár év alatt sikerült megvalósítaniuk, hogy számozott, menetrend szerinti buszok közlekednek a városban. Régen csak kiálltunk az út szélére, és vártuk a kisbuszokat... Vártuk, hogy egyszer csak jön olyan, ami arra megy, amerre mi szeretnénk. Akkor még így maszekba ment a dolog, szakadt, fakó A4esek a kisbuszok elején az általa bejárt útvonallal... a megállókat persze csak a helyiek találták meg, mert kiírás az nem volt.

A főutcára McDonald's költözött, és lassan lejár a Daciák ideje. Anno szinte mást sem lehetett látni, mint Daciát. Persze hőskori Daciában most is alkalmunk adódott utazni, szóval az élmény megvolt: az ember becsukta az ajtót (ha egyáltalán ki tudta előtte nyitni), s út közben szépen kilötyögött a helyéről...

Kifejezetten örömteljes rész volt könyvesboltba is betérni a városban. A könyvek olcsóbbak, jelentősen olcsóbbak. Egy 4800 forintos könyvet 40 és fél lejért, vagyis átlagárfolyamon 3000 forint alatt vettünk meg. Ráadásul Magyarországon ez már sehol nem volt fellelhető, csak egy rövidített változatban... Mázlim volt!

Időnk nagy részét ugyanis nem városban töltöttük, hanem "vidéken". Ötven kilométerre Marosvásárhelytől, egy kis Cséje nevű falu közelében (kb 50-100 lakos), a hegyek közt a nagyszülők egy apró víkendházzal bírnak. A levegő tiszta, olyannyira, hogy odaérkezésünk délutánján Gergőt is, engem is elnyomott a buzgóság a kert közepén. Őt a kedvenc függőágyában, engem egy strandbigyóban. Fürdöni az udvaron fürödtünk, egy félbevágott vödörbe melegítettünk kútvizet... A kis házban pedig egy gyönyörű cserépkályha adta a meleget. A szabadtűzi flekkenhez Gergő vágta a fát, s olyan finomra sikerült, hogy emberemlékezet óta nem ettem meg együltő helyemben ennyi húst:)

Fotók a képgalériában, a nyaralás kategórián belül!!